Mi a Matuzalem » Matuzsálem?
Az emberi szervezet csodálatos. Az egészséges emberben jelen van a harmónia, a mindenre kiterjedő belső odafigyelés és kontrol. Amikor ez az összhang valamilyen külső vagy belső hatásra megbomlik és azt a szervezet már önmagától nem képes helyrehozni, jönnek a kisebb nagyobb egészségügyi problémák. A Matuzalem hosszú távon képes a szervezet belső harmóniájának megőrzésére.
30 éves kutatás eredménye a Matuzalem. A kutatók rájöttek, hogy a sejtek akkor működnek megfelelően, amikor pozitív és negatív töltéseik egyensúlyban vannak és egyik irányban sem térnek ki szélsőségesen. Amikor az egyensúlyi helyzet felborul, az azonos tulajdonságú sejtek reakcióba lépnek egymással, melynek következtében negatív folyamatok indulhatnak el. Amennyiben a szervezet védekezőképessége elég erős, képes önmaga helyreállítani a folyamatokat, de ez sokszor nem sikerül.
Amikor a Matuzalem fő hatóanyagát kiválasztották, egy olyan intelligens molekula csoportot vettek alapul, amely a szervezet rendellenes működését képes megakadályozni, a már végbement káros folyamatokat pedig felismeri és legalább részben képes azokat helyreállítani.
A Matuzalem világszabadalom által védett, melynek feltalálója Jan Kerestéš Jr. atomtudós, akit WIPO-díjjal jutalmaztak 2009. április 24-én. A - a következő linkre kattintva új ablakban elérheti a WIPO oldalán a díjazott adatlapját - WIPO az ENSZ egyik szakosított szervezete, a Szellemi Tulajdon Világszervezete, mely 1967-ben jött létre azzal a céllal, hogy ösztönözze a kreativitást, valamint világszerte megteremtse a szellemi tulajdon védelmét.
Olvassa el Dr. Palotai Katalin fogyasztási tanácsait - Ugrás le >
Lassítja le szervezete öregedését! Segítsen immunrendszerének, hogy bármiylen problémával meg tudjon birkózni.
Szabaduljon meg a felesleges szabadgyököktől!
Csak a Matuzálemre jellemző tulajdonságok
A Matuzalem aktív hatóanyagainak kémiai összetétele: átlagosan 3,4 flavon-diol derivátum és növényi eredetű flavonoid-komplex - főként kyanidinok, katekinok és leukoantocyanidinok. A Matuzsálem ezeket az összetevőket a mono formáktól az oligomérig tartalmazza. Ezek az anyagok jelen vannak például a piros szőlő magjában és a fekete és zöld tealevelekben.
A Matuzalem 1018-1022 párosítatlan elektronnal rendelkezik és forgás/grammonként, kb. 2000-5000 dalton a molekula tömegük.
Hatóanyag-tartalom szempontjából a Matuzsálem oldatot úgy készítették el, hogy toxikus hatást ne válthasson ki a fogyasztása. A precizen beállított töménységi fokon a Matuzalem molekulák, képesek intelligens módon a szervezetünkkel kommunikálni, a szervezetünkkel egy közös terv alapján, az elsődleges sejtproblémákat megoldani.
A Matuzsálem molekulák alapvető tulajdonságaikkal illetve főként a bennük nagy számban előforduló elektronok által, a kifogó azaz a scavenger kategóriába sorolhatók. Ezek az antioxodánsoknak a kiemelkedő kategóriáját jelentik. A scavenger tulajdonság szebadgyök-kifogás szemontjából, a legmagasabb fokú hatékonysággal bír.
Más antioxidáns anyagokhoz viszonyítva, a Matuzelem egyik legfőbb erénye, hogy az L-típusú szabadgyököket nem bántja. Ezek azok a szabadgyökök, amelyek szervezet állít elő, és a testünk működéséhez szükségesek.
A Matuzálem különleges flavonoid komplex
Az ősi molekulákat a növények folyadék-alakban tartalmazzák, a végtermékei a növények anyagcseréjének és fotoszintézis által keletkeznek bennük. A molekulák fő funkciója, hogy védjék a növényt a különböző külső ártalmaktól.
A Matuzelam olyan tudományosan ellenőrzött magas hatékonyságú flavonoid komplexum, amelyet világszabadalom véd. A Matuzalem készítése alatt, olyan technológiát vetnek be, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ősi molekulák eredeti állapotukat megtartsák a Matuzalem izotóniás oldatában. Tehát a feltáró azaz fermentációs folyamat végén kinyert molekuláknak az elektromos töltése, egyensúlyban van, azaz mindvégig megőrzik eredeti természetes alapvető egyensúlyi állapotukat. Ennek köszönhető, hogy a Matuzsálem molekulák az emberi szervezetbe kerülve, pontosan úgy fejtik ki hatásukat, mint az anyaszervezetben és nekilátnak a sejtek egyensúlyi helyzetének megteremtéséhez.
Az ősi molekulák, melyek a Matuzsálem fogyasztásával a szervezetbe kerülnek és sejtjeinkkel intelligens módon kommunikálnak, elsődleges lépésük során, visszaállítják a sejtek egyensúlyi helyzetét és a mutálódott, degenerálódott sejtek további szaporodását meggátolják. Mivel alacsony molekulatömeggel bírnak, szabadon át tudnak jutni a sejtek citoplazmáján és így az egyensúlyi helyzetből kibillent sejteket, valamint azok alkotóelemeit újra egyensúlyi helyzetbe hozzák vissza, a szabad elektronjaik által. Ennek eredményeként létrejön az a kívánt arany középút, amely során a sejtek közötti megfelelő információáramlás és a sejtek helyes működése jön létre.
A Matuzalem a benne lévő rengeteg szabad elektron által képes befogni vagy kifogni a káros molekulákat, atomokat, molekula részecskéket, melyek szabadgyökökkel rendelkeznek. A molekulák képesek elektron leadásra is az egyensúlyi állapot megteremtése során, vagyis a sejtekből nemcsak elvenni, de elektronokat hozzáadni is tudnak.
Olvassa el Dr. Palotai Katalin fogyasztási tanácsait - Ugrás le >
Szedési javaslat
Javaslatok a Matuzalem fogyasztásához. Mennyit fogyasszunk a Matuzsálemből?
Matuzálem rendelés
Rendelje meg még ma a Matuzalem tablettát, ingyenes kiszállítással
Vélemények
Fogyasztók véleményei a Matuzalem tabletta fogyasztása után.
Matuzalem Gyógyhatások
Olvassa el, hogy milyen esetekben segíthet a Matuzsálem Önnek is.
A Matuzalem előnyei
A Matuzsálem fogyasztását megkönnyíti, hogy szagtalan és íztelen. A hagyományos antioxidáns táplálék kiegészítőktől abban különbözik, hogy az előállítása során alkalmazott technológia, valamint beltartalmi érték és hatásfok szempontjából is egyedülálló, így például alkalmazása során katalizátorként C-vitaminra nincs szükség
A Matuzsálem neve az állatkísérletek során elért eredményekből ered. A kísérletben alkalmazott állatok életciklusa átlagosan egy év körüli. Azok az állatok azonban, melyeknél a Matuzalem oldatot alkalmazták, még 14 hónaposan is jó egészségben voltak, sőt sokan a kutatók megdöbbenésére a két éves kort is elérték. Olyannyira aktívak voltak egyesek 2 éves korukban, hogy védőeszköz nélkül nem lehetett hozzájuk benyúlni a ketrecbe.
A két fajta Matuzsálem
Matuzsálem Internál
Belső fogyasztásra.
A Matuzsálemet le kell nyelni, a gyomorban szívódik fel a Matuzalem.
Matuzsálem Sublingual
Nyelv alá, feloldva a szájban.
A Matuzsálemet el kell szopogatni, a nyelv alatt a nyálkahártyán szívódik fel a Matuzalem.
Az állatok megnövekedett élettartama alapján nevezték el a terméket Matuzalemnek, mely név a Bibliából ered. Az Ószövetség szerint Matuzsálem, a leghosszabb ideig élt ember volt a földön, a maga 969 évével.
A Matuzsálem molekulái nagyfokú védelmet biztosítanak a sejteknek és tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy a degenerációs hatásoktól is megvédik őket. A molekulák védelmi tulajdonságát és kiemelkedő antioxidáns hatásukat – főkét a kifogó kategóriában – tudományos intézetekben végzett vizsgálatok és kutatások alapján mérésekkel igazolták.
A Matuzalem tudományosan igazoltan, a sejtmagban található DNS-t is meg tudja védeni, képes annak károsodását akadályozni, illetve helyre tudja állítani a sejtek molekuláinak elektromos töltését, az egyensúlyi állapotukat a szabad elektronok által.
A Matuzalem hatóanyaga 10,5-szerese az eddig ismert leghatékonyabb antioxidánsénak, az E-vitaminnak.
A Matuzalemet fogyasztók – betegek és egészségesek egyaránt – nagy változásokat tapasztalhattak. Életminőségük jelentősen javult és több alkalommal az előre kilátásba helyezett műtéti beavatkozásra sem volt szükség a Matuzalem fogyasztása után. Előfordultak olyan esetek is, amikor a legrettegettebb kór következményeit is sikerült megelőzni, erről az érintettek írásos nyilatkozatban számoltak be.
Megoldottak olyan egészségügyi problémát is, melyre a hagyományos terápia hatástalan volt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Matuzalem fogyasztásával az orvosok által előírt gyógyszerek természetesen nem hagyhatók el, sőt a Matuzalem kimondottan emeli a gyógyszerek gyógyító hatását és a mellékhatások egy részét is képes semlegesíteni.
A Matuzalem tulajdonságai
Doboz tartalma: 30 darab 240mg-os Matuzalem.
Minőségét megőrzi: a csomagoláson feltüntetett (hónap, év) hónap végéig
Tárolás: Száraz, hűvös helyen, 20 C-alatt, gyermekektől elzárva tartandó
A termék minőségét tanúsítja: Cseh Köztársaság Állami Egészségügyi Intézet, Prága
Minőségtanúsítás száma: 17-120/077
Összetevők: Fermentált fekete teából készült flavonoid-kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta, tömegnövelő szerek: izomalt, hydroxypropilmethylcellulóz. Csomósodást gátlók: mikrokristályos cellulóz, magnézium sztearát, talkum. Stabilizátorok: polyvinylpyrolidon. Színezék: karamell, titán dioxid.
A Matuzsálem előállítása EP 1999935267.7 szám alatt szabadalmaztatott (név, gyártástechnológia, molekula) termék. Töménysége igazodik az élettani folyamatokhoz.
Fogyasztás után, ajánlott 20 percig nem fogyasztani más ételt, italt.
Figyelem: a készítmény felnőtteknek készült, a napi javasolt mennyiséget ne lépje túl.
Szedési javaslat
Javaslatok a Matuzalem fogyasztásához. Mennyit fogyasszunk a Matuzsálemből?
Matuzálem rendelés
Rendelje meg még ma a Matuzalem étrend kiegészítőt ingyenes kiszállítással
Matuzalem Tapasztalatok
Olvassa el, hogy milyen esetekben segíthet a Matuzsálem Önnek is.
Vélemények
Fogyasztók véleményei a Matuzalem készítmény fogyasztása után.
Dr. Palotai Katalin fogyasztási tanácsai
Egészségmegőrző célra
Ha Ön egészséges és egészségét a Matuzalem fogyasztásával szeretné tovább
megőrízni, valamint életkora eléri a 30 évet akkor Önnek negyedévenként 1 doboz
Matuzalem 30 tabletta elfogyasztása javasolt. A tabletták kétféleképpen szedhetőek:
1. Egy hónap szedés, két hónap szünet.
2. Minden hónapban 10 napig 1 tablettát bevenni. Így nincs hosszabb szünet a tabletták
szedése között. (Pl: minden hónap 1-10 között, így nem felejti el az ember)
Húsz és harminc év közötti életkorban a kúrák közötti időszak 2-3 hónappal kitolható illetve 1-1 hónap a 10 napos szedési rendben is kimaradhat.
Ha a Matuzalem fogyasztása közben az eddigiekhez képest furcsa dolgokat érez, így például egyes területeken, vagy szerveknél enyhe fájdalomérzet, műtéti hely átmeneti érzékenyé válása, hascsikarás jellegű panaszok, széklet bűzössé válása, esetenként különös fejfájás, akkor a Matuzalem hatóanyaga elkezdte a nagytakarítást. Ezek az érzésnek a keletkezéstől számított harmadik, negyedik nap elmúlnak. Ilyen esetekben ajánlott a kúrát további doboz elfogyasztásával megtoldani.
Hosszútávú betegség, idős kor
Ha Ön koránál fogva valamilyen, hosszabb ideje szinten tartott betegségben, vagy
betegségekben szenved, és úgy dönt, hogy a Matuzalem készítmény segítségével is
kíván javítani egészségügyi helyzetén akkor az elején a tabletta szedését sűríteni kell. Ilyen esetekben, főleg 60 év felett ajánlott 2 doboz (60 nap) Matuzalem egymás utáni elfogyasztása, majd a fenntartó adag - 3 havonta 1 doboz tabletta, vagy a havi 10 tabletta - szedése következik.
Idegrendszeri bajok esetén
Ha Ön idegrendszeri betegségben szenved - kivétel a végleges bénaság - akkor lehetőleg orvosi kontrol mellett legalább két doboz egymás utáni fogyasztása javasolt, majd az állapotjavulás határozza meg a további szedési javaslatot.
Degenerálódott sejtek esetén
Ha Ön olyan betegségben szenved, mely sejtek degenerálódásának, illetve mutációjának
következménye - ilyenek a tumoros betegségek is -, akkor az eddigi tapasztalatok alapján
szigorúan 6 doboz Matuzalem egymás utáni, vagyis legalább 180 napon keresztüli Matuzalem
fogyasztás javasolt.
Az első hónapban napi két szem - reggel a sublinguális (kék doboz), este az internal (rózsaszín doboz). Ez összesen 7 doboz Matuzalem tabletta. Ebben az
esetben mindenképpen ajánlott a menet közbeni orvosi ellenőrzés az eredmények
kontrolálására. Az eredmények birtokában dönthet, hogy folytatja tovább a kúrát, vagy áttér a
két, vagy háromhavonkénti, egészség megőrz kúrára.
Ha Ön tumoros betegségben szenved és bármilyen okból kifolyólag nem tudja véghezvinni a 180 napos kúrát, akkor ne kezdjen bele.
Figyelem: ha Önnek már valamelyik létfontosságú szerve egyáltalán nem, vagy csak nagyon kismértékben rendelkezik reverzibilis (visszafordítható) sejttel, akkor kizárólag orvosa előzetes tájékoztatásával, illetve véleményének kikérésével fogyassza a Matuzalemet.
A Matuzalem szedésekor a következőkre kell számítani: nem általánosan, de sok esetben az első 3-4 tabletta fogyasztása esetén, a beteg terület - daganatos betegek esetében az esetlegesen meglévő áttéteknél -, vagy műtét helyén még ha az, korábbi is - kisebb, nagyobb de elviselhető fájdalomérzet jelentkezhet, amely a kúra folytatása során elmúlik. Ez hasonló ahhoz a jelenséghez, mely a lázas betegeknél minden esetben előfordul. A betegeknél, amikor elkezdik az antibiotikum szedését a láz minimum 0,5
fokkal felemelkedik, majd csökken és az esetek döntő többségében a beteg gyógyulni kezd.
A Matuzalem esetében is hasonló jelenség játszódik le. Ha a helyi fájdalmak tartósnak
bizonyulnak, kivizsgálás végett feltétlen forduljon orvosához.
Cukorbetegség esetén
Cukorbetegek esetében a kúra idején átmenetileg a cukorszint megnőhet, de a szokásos panaszok nem jelentkeznek.
Nőgyógyászati ciszta
Nőgyógyászati ciszta esetén, amely nem hormonális eredetű, a beteg terület az első 5 napban még érzékeny és általában a hetedik, tizedik nap körül kiürül. Ilyen esetekben a kúrát a következő hónapban ajánlatos megismételni.
Információk a Matuzálemről
Rák eseténKüzdjön a rák ellen hatékonyan, a Matuzalem flavonoid komplex-el.
Öregedésgátló hatásLassítsa le sejtjeinek öregedési ütemét, maradjon hosszan fiatal.
GyógyhatásokA Matuzsálem tabletta gyógy- hatásainak részletes bemutatása.
Immunerősítő hatásA Matuzsálem tabletta igazoltan erősíti az immunrendszert.
Antioxidáns hatásA flavonoidok erős antioxidánsok, bennük rejlik a hosszú élet titka.
Rák ellen táplálkozássalA hosszú élet alapja a tudatosan is egészséges táplálkozás elérése.
Rákkezelés, Rákgyógyítás
AgydaganatAz agydaganat jelei, az agydaga-natok tünetei, agytumor kezelés.
BélrákA bélrák kialakulásának okai, a bélrák tünetei, bélrák kezelés.
BőrrákA bőrrák tünetek, a bőrrák tünetei, bőrrák kezelés, gyógyítása.
GyomorrákA gyomorrák tünetei, a gyomorrák jelei, a gyomorrák kezelése.
HasnyálmirigyrákA hasnyálmirigy daganat tünetei, a hasnyálmirigyrák kezelése.
HererákA hererák tünetei, a heredaganat jelei, a hererák kezelése.
HúgyhólyagrákA húgyhólyag daganat kezelése, húgyhólyagrák tünetek, gyógyítás.
LeukémiaA leukémia tünetei és kezelése, leukémia gyógyítás.
MájrákA májdaganat kialakulásának okai, a májrák tünetei és kezelése.
MéhrákA méhrák kezelése, a méhrák tünetei és megelőzése, gyógyítása.
MellrákA mellrák kialakulása, a mellrák tünetei, jelei, mellrák gyógyítás.
NyelőcsőrákA nyelőcsőrák tünetei és kezelése, nyelőcső rák gyógyítás.
Nyirokmirigy rákA nyirokmirigy daganat kialakulása, a nyirokmirigyrák kezelése.
PetefészekrákA petefészekrák tünetei, kezelése, a petefészek rák megelőzése.
ProsztatarákA prosztatarák tünetei és kezelése, a prosztata rák gyógyítása.
TüdőrákA tüdőrák megelőzése, a tüdőrák tünetei és kezelése, gyógyítása.
VastagbérákA vastagbél daganat tünetei, a vastagbélrák kezelése, végbélrák.
Árak, Engedmények
Matuzalem Internal
Matuzalem amelyet le kell nyelni, a gyomron keresztül szívódik fel.
Matuzalem Sublingual
Matuzalem amelyet el kell szopogatni, a szájon keresztül szívódik fel.
| 1 darab 1 hónap |
16.990 forint |
| 2 darab 2 hónap |
32.980 forint Kedvezmény: 1000 forint |
| 3 darab 3 hónap |
48.970 forint Kedvezmény: 2000 forint |
| 4 darab 4 hónap |
64.960 forint Kedvezmény: 3000 forint |
| 5 darab 5 hónap |
80.950 forint Kedvezmény: 4000 forint |
| 6 darab 6 hónap |
96.940 forint Kedvezmény: 5000 forint |
7 tudományosan igazolt tény
A kutatások és kísérletek alapján levonható következtetések:
1. A készítmény képes egyensúlyozni a szabad gyögyök káros hatásait.
2. A Matuzalemnél átlagosan kimutatható, a vízben oldódó E-vitamin aktivitásának 10,54-szerese, a TAS vegyület-szorzatból származó organikus gyök alkalmazása esetén.
3. A Matuzsálemnál nagyobb mértékben a scavenger, mint a Traping aktivitás mutatható ki.
4. A Matuzalemnél a Trolox scavenger aktivitásnak legalább 5,5 szerese mutatható ki.
5. A Matuzsálemnál a Traping aktivitás a Trolox értékének csupán a 0,87 szerese.
6. A Matuzálenél kimutatható a szuperoxid diszmutáz aktivitásának 0,67 szerese.
7. A készítmény képes meggátolni a szuperoxid által indukált DNS hasadást. 0,01 mmol/l töménységben körülbelül 57%-ban gátolja a DNS hasadást.
A felhasználásról:
1. A Matuzalemet a fóliából történő kibontás után, bő vízzel fogyasszuk el.
2. A szavatossági idő, csak az előírásoknak megfelelően tárolt termékre vonatkozik.
Az oldalon lévő szövegek és képek másolása jogi következményekkel jár.
+36 70 / 7733 059
Rendeljen most!
Ahol segíthet a MatuzalemTársoldal »
www.biomax.huTársoldal »
www.mehpempo.hu Matuzsalem.eu © Minden jog fenntartva

